Balkonládánk, akár erkélyünk dísze is lehet!

balkonládák: Most, hogy beköszöntött végre a jó idő és itt a tavasz ne halogassuk tovább, kezdjünk hozzá az udvarunk szépítgetéséhez, virágosításához. Fontos szerephez jutnak ebben, és nagy segítségünkre vannak a balkonládák. Nekem csak egy kis belső udvarom van, ami tulajdonképpen le is van burkolva így a virágosítást balkonládák beszerzésével kezdem. Szerencsére ma már bő választék áll rendelkezésünkre balkonládákból. Nemcsak a formájukban különböznek egymástól, hanem az anyagukat tekintve is. Manapság divatba jöttek a természetes anyagból készült balkonládák. Ilyenek például a cseréből, fából készültek. Az árukat és kivitelezésüket tekintve is lényeges különbségek lehetnek a balkonládák között. Van olyan balkonláda és cserép amit iparművész tervezett és kivitelezett, ennek az ára természetesen jóval borsosabb mint a futószalagszerűen készült társai. A balkonládánk formáját és nagyságát egyrészt a hely méreteihez kell igazítanunk, ahova kerülni fog másrészt tudnunk kell, hogy milyen növényt is fogunk majd beleültetni. Mindenképpen előrelátásra és komoly tervezésre van szükségünk, hogy a végeredmény egy szép, ízléses kert vagy terasz legyen. Nem árt az sem, ha a balkonláda színét és a stílusát is az udvarunkban található asztalhoz, székekhez és egyéb tárgyainkhoz igazítjuk Akkor tudunk elérni igazán szemet gyönyörködtető és harmonikus hatást. Figyelnünk kell arra is, hogy egy-egy balkonládába csak azonos fény, és vízigényű növényeket ültessünk. Vannak olyan növények is amelyek nem kedvelik egymás társaságát, ennek is érdemes utánanéznünk .Ezek mind fontos szempontok ahhoz,hogy növényeinknek biztosítsuk az optimális feltételeket a fejlődésükhöz. A balkonládák alján általában lukak is találhatóak valamint tartozik hozzájuk alátét is, hogy a felesleges vízmennyiség eltávolodjon a gyökerektől. Ma már a műanyagból készült balkonládák között is nagy minőségbeli különbségek lehetnek, vannak közöttük például UV szűrősek, fagyállóak is. A balkonládák közkedvelt helyei az erkélyek, teraszok és így akár házunk díszítésére is használhatjuk. A balkonládák népszerű növényei a futómuskátlik és a petúnia is. Az erkélyről vagy a teraszról, mint egy színes zuhatag leomló növényfüggöny nagyon szép látványt tud nyújtani. Ha nincs kertünk, a balkonládákban tarthatunk akár fűszernövényeket is, hogy mindig legyen friss fűszerünk otthon. A szárított fűszer is jó természetesen, de a friss fűszer aromájával és illatával nem versenyezhet, és ételünk élvezeti értékét jelentősen megjavítja.
És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy szép balkonládával nagy örömet szerezhetünk akár ajándékként is…...

Ha mégtöbb balkonládák adatra van szüksége, akkor talán a többi balkonládák cikkünkben megtalálja.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés